Navigáció
Eladó Ingatlanok
Rendezés:   » Dátum szerint «   |   Ár szerint   |   Méret szerint
A balatoni City Cartel Ingatlaniroda panorámás, közvetlen vízparti telken épülő nyaralókat kínál eladásra Balatonszemes Üdülőterületén.   Az épülő nyaralók nagy választékban kaphatóak, egészen a 37 m2-től a 108 m2-ig, a garzontól a 4 hálószobásig. A lakások akár emelt szerkezetkész állapotban is megvásárolhatóak, betonozva, vakolt falakkal, ebben az esetben a tulajdonos tudja befejezni a burkolást és a szaniterek felszerelését.   Az épület 30 cm-es hangszigetelt téglából épül, 10 cm-es porotherm hangszigetelt tégla válaszfalakkal, külső hőszigetelése 10 cm-es, a födémek lépésálló, hangszigeteléssel ellátottak. Lapostető kerül kialakításra, részben extenzív zöldtetővel, az épület nemesvakolat burkolást kap.   A lakások aluminium-műanyag, 3 rétegű üvegezésű nyilászárókkal felszereltek, beépített aluminium redőnnyel, elektronikai kiállásokkal. A belső kialakítása I. osztályú, nagy kopásállóságú hideg- és meleg burkolattal készül, szaniterekkel szerelve, a válaszfalak két rétegben fehérre festve.   A hűtés-fűtés hőszivattyúval, fan-coil rendszerrel kerül kiépítésre, H-tarifás villanyórával, a melegvízről Ariston Velis villanybojler gondoskodik. Nappalikban a teraszkapcsolat miatt toló-emelő nyílászárók kerülnek beszerelésre, az erkélyek, teraszok üvegkorlátot kapnak a Balaton felé, így a nappaliból is élvezhető a kilátás.   Az épületben két üvegfalas lift is beszerelésre kerül, emiatt akadálymentesített a létesítmény.   A tágas, parkosított telek közvetlen vízparttal határos, mely nádmentes, az épület néhány lépésre helyezkedik el a Balatontól, a telken belül kialakításra kerül egy játszótér is. A telek ősfás, sétányokkal, hosszú szabadstrandokkal szomszédos, központi elhelyezkedése miatt éttermek, kávézók, büfék, szórakozási lehetőségek sétatávolságra helyezkednek el.   Megvásárolhatóak még a nyaralókhoz:   Tároló: 3-9 m2, 875 000 Ft - 2 250 000 Ft (összesen 86 db) Parkoló: 3 000 000 Ft (összesen 113 db) Garázs: 6 000 000 Ft (összesen 2 db)    Kulcsrakész állapot: 2024. III. negyedév.   A nyaralók mindegyike rendelkezik panorámával a Balatonra.   Az ár a kulcsrakész állapotra vonatkozik, az ÁFA-t tartalmazza.   További információkért írjon, vagy hívjon, a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén!  Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint)  8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton! 

    ELADVA
Törökbálinti ikerfél eladó
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   Törökbálint Budapesthez közeli részén, netto 102 nm-es, kétszintes, nappali + 3 hálószobás, duplakomfortos, teraszos, erkélyes, kertes ikerfél keresi leendő tulajdonosát.   A 275 nm-es telken található, 2004-ben épült családi otthon bejárata néhány lépcső megtételével kis teraszról érhető el.   Az alsó szinten praktikus előszoba, világos, tágas, teraszkapcsolatos (17,24 nm) nappali (26,82 nm), ideális méretű konyha étkezővel (19,47 nm) - külön leválasztott kamra résszel -, zuhanyzós Wc-s kis fürdőszoba; míg az emeleten 1 nagyszoba (16 nm), 2 db 10 nm-es szoba (utóbbi akár egy nagyszobává alakítható), illetve kádas fürdőszoba Wc-vel került kialakításra. A szobák mind erkélykapcsolatosak, a nagyszobának külön, mig a két kisebb szobának közös erkélyt alakítottak ki.   A kert kellemes, intim, hatalmas tuják ölelik körbe, a bejárat irányából közelíthető meg.   Kerítésen belül 1-2 autó parkolása megoldott. Bevásárlási lehetőség, étterem, iskola, óvoda, sportolási lehetőség, buszmegálló sétatávolságra található. M1-es, M7-es autópálya 2 percnyi autóútra van. Auchan, Aldi 5 perces autóútra van.   A meghirdetett ár fix ár.   Amennyiben a hirdetés felkeltette érdeklődését, keressen bizalommal. Hívását szeretettel várom!     ÜDVÖZLETTEL: DR VINCELLÉR ZSUZSA ÜGYVEZETŐ, CEO, LUXURY SPECIALIST +3630-815-2510 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
Fél hektáros iparterület eladó Dunaföldváron!
                                                                C I T Y C A R T E L                                           INTERNATIONAL REAL ESTATE AGENCY                                                                          bemutatja:   Egyedülállóan kedvező logisztikai adottságokkal rendelkező iparterületet kínálunk eladásra Dunaföldváron. A Duna-parti kisváros frekventált pontján, az M6-os autópálya, a Duna-híd és a 6-os számú főút közelében elterülő, 4.589 nm-es terület „kereskedelmi-ipari övezet” besorolású (Gksz-2-sz), amelyen ipari csarnok, irodaház, valamint üzlet-raktár épület áll. A teljes körű felújítást igénylő, de statikailag jó állapotú, téglaépítésű épületek összterülete 1.642 nm. A területre az közművíz, elektromos áram és szennyvízcsatorna bevezetésre került, a gázcsonk a telekhatáron belül található. A terület önálló elektromos áram trafóval rendelkezik (3x100 kv/A). A területen elhelyezkedő acélszerkezetes csarnokok (500nm, 252nm), valamint az ezekhez kapcsolódó irodák és kiszolgáló helyiségek teherautóval, vagy akár kamionnal könnyen is megközelíthetők. A telek bejáratánál álló, háromszintes irodaház szintenként 135 nm területű, amely mellet egy 505 nm alapterületű, könnyűszerkezetes csarnok található. A terület északi végén egy 100 nm-es, nyitott raktár áll. A három vármegye (Tolna, Fejér, Bács-Kiskun) találkozási pontján elhelyezkedő, kiváló megközelíthetőséggel rendelkező iparterület alkalmas lehet ipari, kereskedelmi, kulturális, vagy akár szociális létesítmény kialakítására és működtetésére is.   Az ingatlan megvásárlásához CSOK és banki hitel is igényelhető.   Régi ár: 92 M.Ft.           Új ár: 63 M.Ft.   Irodánk teljes körű szolgáltatást nyújt Ügyfelei részére az eladó ingatlan forgalmi értékének meghatározásától, az ingyenes hirdetéseken és személyes bemutatáson keresztül, az energetikai tanúsítvány elkészítéséig és az adásvételi szerződés megszervezéséig.                                                                                        ÜDVÖZLETTEL:                                                                                  VIZLER JÓZSEF                                                            INGATLANSZAKÉRTŐ - REALTY SPECIALIST                                                                                  +36 30-815-2529                                                                   [email protected]                                                                              CITY CARTEL BUDA KFT.                                                            CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT.                                                                    1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54.                                                               BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT                                                                         DUNAFÖLDVÁR, BÉKE TÉR 7.
Kétszintes, szigetelt családi ház eladó Bölcskén!
                                                            C I T Y C A R T E L                                          INTERNATIONAL REAL ESTATE AGENCY                                                                      bemutatja:   Rendkívül kellemes, csendes, biztonságos helyen, 809 m2-es telken,álló újszerű állapotban lévő családi házat kínálunk eladásra, néhány percnyire a buszmegállótó, bolttól, főúttól. Az 1990-ben, Porothon téglából épült ház 70 m2-es alapterületű földszintjén tágas, világos nappalit és hálószobát találunk, melyekhez étkező, konyha, kamra, fürdőszoba, WC és előtér kapcsolódik. A félkész állapotban lévő, hőszigetelt, 50 m2-es tetőtér újabb lakóhelyiségek kialakítására kínál lehetőséget. A teljes épület alatt elhúzódó szuterén garázst, műhelyt, tüzelőtárolót, kamrát, előteret és közlekedőt foglal magában. Az összközműves és összkomfortos családi ház fűtéséről gázcirkóval üzemeltetett központi fűtés gondoskodik. A kiváló statikai állapotban lévő épületet a közelmúltban külső szigeteléssel látták el, az elavult aztók és ablakok helyére pedig modern, hőszigetelt nyílászárókat építettek be. Az ingatlant ambiciózus, tettre kész fiatal házaspároknak ajánljuk, hiszen az épület kiváló lehetőséget kínál arra, hogy azt saját ízlésük szerint alakítsák. A tulajdonost kisebb méretű, Dunaföldvár környékén található családi ház, vagy lakás csere is érdekelné értékegyeztetéssel.   Az ingatlan megvásárlásához CSOK és banki hitel is igényelhető.   Irányár: 49,99 M.Ft.   Irodánk teljes körű szolgáltatást nyújt Ügyfelei részére az eladó ingatlan forgalmi értékének meghatározásától, az ingyenes hirdetéseken és személyes bemutatáson keresztül, az energetikai tanúsítvány elkészítéséig és az adásvételi szerződés megszervezéséig.                                                                                        ÜDVÖZLETTEL:                                                                                  VIZLER JÓZSEF                                                           INGATLANSZAKÉRTŐ - REALTY SPECIALIST                                                                                  +36 30-815-2529                                                                  [email protected]                                                                              CITY CARTEL BUDA KFT.                                                             CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT.                                                                   1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54.                                                               BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT                                                                         DUNAFÖLDVÁR, BÉKE TÉR 7.  
A balatoni City Cartel Ingatalniroda eladásra kínál Siófok Aranypart városrészének szívében egy bejáratott vendégkörrel rendelkező vendéglátó egységet, szálláshellyel.   Az ingatlan egy 714 m2-es nagyságú telken fekszik, rajta az épület hasznos alapterülete 380 m2, mely összesen 3 emeleten oszlik el.   Az ingatlan földszintjén étterem, kávézó és cukrászda működött a nyári hónapokban, ezen kívül egy komplett, legkorszerűbb gépekkel felszerelt fagylaltműhely is helyet kapott. Ez a része az ingatlannak a mai modern stílusnak megfelelően felújított, mind a gépészetet, elektromos hálózatot, mind a burkolatokat magában foglalva, így a hely hangulata vidám, mégis nyugodt és pihentető.   A beltéri vendéglátó egység területe 60 m2, az üvegburkolattal ellátott fedett terasz területe 40 m2, a vendéglátásra fenntartott udvarrész területe további 60 m2, így a vendégek kényelmesen elférnek, miközben gyönyörködhetnek a Balaton látványában.   A szálláshely szolgáltatáshoz rendelkezésre áll 7 szoba és 2 családi apartman, melyek a nyári hónapokban teltházzal üzemelnek, ezek a szobák szintén felújítottak. Az udvaron, az épület mögött mind a 9 egységhez tartozik egy-egy parkolóhely.   Az udvaron több tárolót is kialakítottak, ezen kívül az épület mögött építettek egy külön fagyasztókamrát is, ahol az étterem és cukrászda alapanyagait kényelmesen tárolhatóak.   Az ingatlan vételárában minden gép, berendezés, bútor és minden vendéglátáshoz szükséges eszköz benne van.   Ez az ingatlan a saját és a környék adottságait figyelembe véve értéktartó befektetést jelentenek új tulajdonosának, melyet üzemeltetve folyamatos és biztos bevételre tehet szert.    További információkért írjon, vagy hívjon, a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén!   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint)  8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276. Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!
ÉLVEZZE A CIPRUSI ÉLETÉRZÉST
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:    80 méterre található privát partszakasz, melyet bárki kedve szerint használhat a nap bármely szakában évszaktól függetlenül, hiszen itt egész évben lélegzetelállító kilátás nyílik Földközi-tengerre és a Besparmak-hegységre. A 25 ezer négyzetméternyi területre épült projektet közel 35 ezer négyzetméternyi zöld övezet veszi körül. Ennek következménye az, hogy csak korlátozott számú ingatlan épült ezen a területen de ezek mindegyike legalább 700 nm telekkel rendelkezik.  Egyedi elhelyezkedésének köszönhetően a keleti kilátás a napfelkeltével kezdődik, majd a nap végén a hegyek mögött lebukó nap is káprázatos kilátást biztosít! Ha nem lenne elég a végtelen mediterrán tenger látványa minden ingatlanhoz kialakításra került egy 70 négyzetméteres feszített víztükrű medence is, mely beleolvad a környezetbe. A villák a csúcsminőségű kivitelben és kiváló extrákkal épülnek többek között: • A telket 3 oldalról körülvevő kőszegélyfalak, kivéve a tenger felőli oldalon (magasság 1,2 m) • Légkondicionáló berendezés a villa minden szobájában • Feszített víztükrű medence összesen 70 nm • Kiváló minőségű gránit porcelán belső padlóburkolat • Csúszásmentes kerámia a teraszokon • Beépített kandalló a nappaliban • Kerámia padlós zuhanykabinok  • Minden hálószobában beépített gardróbok  • Konyha beépített szekrényekkel és választható márvány munkalappal • Az ár tartalmazza az alábbi konyhai felszereléseket: sütő, főzőlap, páraelszívó, mosogatógép, hűtő, mosógép A privát öböl rendelkezik koktélterasszal, búvárplatformmal, grillező hellyel és biztonságos tárolást biztosít minden vitorlás és vízisport felszerelés számára.   8 hálószobás, 350 nm tágas villa, lélegzetelállító kilátással, 1350 nm telekkel, közel a tengerhez, 80 nm privát medencével és saját partszakasszal a csodálatos projektben!   ÜDVÖZLETTEL: DR VINCELLÉR ZSUZSA ÜGYVEZETŐ, CEO, LUXURY SPECIALIST +3630-815-2510 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT    
Élje meg álmait Aphrodité szigetén!
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:    A legnagyobb és az egyik legmodernebb wellness- és anti ageing központ a mediterrán térségben. Egy hely ahol Ön is fiatalabbá és egészségesebbé válhat. Örömmel mutatjuk be Önnek ezt az ingatlan, amely  Ciprus leghosszabb,  36 km hosszú, homokos partszakasza mentén helyezkedik el. Ebben az exkluzív, közvetlen tengerparti projektben 604 különleges kialakítású stúdió, 1- és 2 hálószobás apartman közül választhatnak az érdeklődők. A projekt célja olyan kezelések, szolgáltatások és programok átfogó kínálatát nyújtani az itt élőknek mint például a cryo-szauna, a masszázs terápia és a non-invazív kezelések melyek hozzájárulnak  az egészséges és fiatalos életmód fenntartásához. Az üdülőkomplexum egész területe úgy kerül kialakításra, hogy minden pihenéshez, kikapcsolódáshoz szükséges lehetőség rendelkezésre álljon, legyen az tengervizes medence, jóga sziget vagy vízisport klub. A komplexum területének közelében fog helyet kapni a sziget egyik legmodernebb plasztikai intézete amelybe a világ minden tájáról várják a szépülni vágyókat.   PENTHOUSE, 86 nm, 3 szobás, 35 nm terasszal a csodálatos Cipruson.   Amennyiben a hirdetés felkeltette érdeklődését, hívását szeretettel várom.     ÜDVÖZLETTEL: DR VINCELLÉR ZSUZSA ÜGYVEZETŐ, CEO, LUXURY SPECIALIST +3630-815-2510 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
Élje meg álmait Aphrodité szigetén!
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:    A legnagyobb és az egyik legmodernebb wellness- és anti ageing központ a mediterrán térségben. Egy hely ahol Ön is fiatalabbá és egészségesebbé válhat. Örömmel mutatjuk be Önnek ezt az ingatlan, amely  Ciprus leghosszabb,  36 km hosszú, homokos partszakasza mentén helyezkedik el. Ebben az exkluzív, közvetlen tengerparti projektben 604 különleges kialakítású stúdió, 1- és 2 hálószobás apartman közül választhatnak az érdeklődők. A projekt célja olyan kezelések, szolgáltatások és programok átfogó kínálatát nyújtani az itt élőknek mint például a cryo-szauna, a masszázs terápia és a non-invazív kezelések melyek hozzájárulnak  az egészséges és fiatalos életmód fenntartásához. Az üdülőkomplexum egész területe úgy kerül kialakításra, hogy minden pihenéshez, kikapcsolódáshoz szükséges lehetőség rendelkezésre álljon, legyen az tengervizes medence, jóga sziget vagy vízisport klub. A komplexum területének közelében fog helyet kapni a sziget egyik legmodernebb plasztikai intézete amelybe a világ minden tájáról várják a szépülni vágyókat.   FÖLDSZINTI, 28 nm, 1 szobás, 7 nm-es erkéllyel a csodálatos Cipruson.   Amennyiben a hirdetés felkeltette érdeklődését, hívását szeretettel várom.   ÜDVÖZLETTEL: DR VINCELLÉR ZSUZSA ÜGYVEZETŐ, CEO, LUXURY SPECIALIST +3630-815-2510 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
Élje meg álmait Aphrodité szigetén!
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:      A legnagyobb és az egyik legmodernebb wellness- és anti ageing központ a mediterrán térségben. Egy hely ahol Ön is fiatalabbá és egészségesebbé válhat. Örömmel mutatjuk be Önnek ezt az ingatlan, amely  Ciprus leghosszabb,  36 km hosszú, homokos partszakasza mentén helyezkedik el. Ebben az exkluzív, közvetlen tengerparti projektben 604 különleges kialakítású stúdió, 1- és 2 hálószobás apartman közül választhatnak az érdeklődők. A projekt célja olyan kezelések, szolgáltatások és programok átfogó kínálatát nyújtani az itt élőknek mint például a cryo-szauna, a masszázs terápia és a non-invazív kezelések melyek hozzájárulnak  az egészséges és fiatalos életmód fenntartásához. Az üdülőkomplexum egész területe úgy kerül kialakításra, hogy minden pihenéshez, kikapcsolódáshoz szükséges lehetőség rendelkezésre álljon, legyen az tengervizes medence, jóga sziget vagy vízisport klub. A komplexum területének közelében fog helyet kapni a sziget egyik legmodernebb plasztikai intézete amelybe a világ minden tájáról várják a szépülni vágyókat.   PENTHOUSE, 64 nm, 2 szobás, 50 nm terasszal a csodálatos Cipruson.   Amennyiben a hirdetés felkeltette érdeklődését, hívását szeretettel várom.   ÜDVÖZLETTEL: DR VINCELLÉR ZSUZSA ÜGYVEZETŐ, CEO, LUXURY SPECIALIST +3630-815-2510 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   Egy, a valóságban 100 nm alapterületű, 96 nm-es, 3 szobás, harmadik emeleti, újszerű állapotú lakást kínálunk eladásra. Utcai kilátással, Kelet-Nyugat tájolás, világos és nagyon csendes lakás! A beépített gardróbszekrények kitűnő tárolási helyeket biztosítanak. Az energiatakarékos fűtést a kondenzációs kazán biztosítja, a lakás kellemes melegét a részleges padlófűtés és a radiátorok adják. A szobák klímáját a ’Fisher Art’ légkondicionálói biztosítják.   A konyha teljesen felszerelt és gépesített, beépített ’Bosch’ valamint ’Siemens’ gépekkel hűtő, fagyasztó, mosogatógép, mikrohullámsütő, légkeveréses sütő, indukciós professzionális ’Küppersbusch’ - wok tűzhely és főzőlap. Légkondicionáló külső- és beltéri egységei is felszerelve. A lakás exkluzív hangulatát a belsőépítészek által figyelmesen megtervezett design, atmoszféra, az egyedileg tervezett bútorok, prémium minőségű burkolatok, tölgyfa padló, szaniterek, a lakástextíliák luxus megjelenése és minősége biztosítják. A blackout sötétítőfüggönyök a Designers Guild kollekciójából lettek kiválasztva. A bútorkárpitok és a tapéták szintén a felsőbb luxuskategóriát képviselik. A lakásban minőségi, hang- és hőszigetelt nyílászárók lettek beépítve, illetve a falak extra hangszigetelést kaptak a szomszédok irányába. Egyedileg tervezett és gyártatott világítótestek, valamint eredeti ’Swarovski’ lámpatestek, ’Swarovski’ kilincsek a lakás részét képezik az összes berendezési tárggyal együtt! Az udvarban havi 40.000 Ft-ért lehetséges a parkolás, közvetlen kijárat a Belgrád rakpartra. Az egyetlen ház a Belgrád rakparton, ahol közvetlen autóbeállásra lehetőség van! Ingyenes biciklitároló és biztonsági kamerarendszer! Kifejezetten csendes ház, ahol az Airbnb és egyéb rövidtávú szállásadás is megengedett.   A Déli-Belvárosban, közvetlenül a Duna partján, a Belgrád rakparton a népszerű Vásárcsarnok és a Szabadság híd és a Váci utca közelében elhelyezkedő egyik házban. Eklektikus bérház polgári stílusú társasházában rendezett, folyamatosan karbantartott, belsőleg igényesen renovált liftes ház 3. emeletén luxus minőségben teljesen felújított, bútorozott nagypolgári lakás, napfényes, tágas nappalival és terekkel.  Egyedileg, belsőépítészek által megtervezett luxus lakás, luxus kivitelezésű lift a házban, akadálymentesített közlekedés a lépcsőházban, liftben! Azonnal költözhető!   Közös költség: 24.000 Ft ÜDVÖZLETTEL: DR VINCELLÉR ZSUZSA ÜGYVEZETŐ, CEO, LUXURY SPECIALIST +3630-815-2510 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT WWW.CITYCARTEL.HU
Kortárs luxus a természet ölelésében – exkluzív villa a Budai-hegyek lábánál
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   Kortárs luxus a természet ölelésében – exkluzív villa a Budai-hegyek lábánál kültéri medencével, wellnessrészleggel és panorámás tetőkerttel   A budapesti III. kerület egyik legexkluzívabb, csendes és zöldövezeti részén, egy 1 414 nm-es, intim telken kínálunk eladásra egy 2020-ban épült, újszerű állapotú, háromszintes, nappali + 4 hálószobás luxusvillát. Az ingatlan netto 672 nm, bruttó 740 nm, gondosan megtervezett belsőépítészeti és műszaki megoldásokkal, kompromisszumok nélkül.   A földszint a tágas közösségi tereké: a hatalmas nappali, az egyedileg tervezett konyha és az étkező szervesen kapcsolódik a télikerthez, valamint a négyévszakos, hűthető-fűthető grillteraszhoz. Az óriási üvegfelületeknek és a délnyugati fekvésnek köszönhetően a természetes fény egész nap átjárja az enteriőrt. A gondosan megtervezett díszkert fókuszpontja a kültéri medence, amelyet különleges növényekkel beültetett botanikai kert ölel körbe. Ezen a szinten található egy vendégmosdó is.   Az emelet a privát lakótér: négy különálló hálószoba kapott helyet, mindegyikhez saját fürdőszoba és gardróbszoba tartozik. A hálószobák a csend és a természet közelségének élményét nyújtják, miközben maximális kényelmet biztosítanak. A szintet egy panorámás erkély és egy lenyűgöző méretű tetőkert egészíti ki, ahonnan zavartalan kilátás nyílik a Budai-hegyekre.   A pinceszint a teljes körű kikapcsolódás és funkcionalitás tere. Itt található a wellnessrészleg szaunával, merülődézsával, jacuzzival és egy professzionálisan felszerelt fitneszteremmel (kardió- és súlyzós gépekkel). A szint szerves része a négyállásos teremgarázs, melyből két hely elektromos autótöltővel ellátott. Emellett helyet kaptak itt a műszaki és tárolóhelyiségek is.   Műszaki felszereltség és extra szolgáltatások: Okosotthon rendszer (világítás, árnyékolás, hűtés-fűtés, biztonság) Napelem és dupla hőszivattyú a teljes energetikai ellátáshoz Magas minőségű burkolatok, beépített bútorok Kifinomult biztonságtechnikai rendszer Természetközeli kialakítás, letisztult dizájn   Tágas, világos terek, zavartalan panoráma, természetközeli környezet és a legmodernebb technológia találkozása. Tökéletes választás azok számára, akik valódi értéket keresnek – kompromisszumok nélkül. Az ingatlan cégtulajdonban van, amely 100%-os üzletrésze megvásárolható. Ingatlanvásárlás esetén az árat áfa terheli.   További információért és megtekintésért forduljon bizalommal.   Érdeklődjön most!   ÜDVÖZLETTEL: DR VINCELLÉR ZSUZSA ÜGYVEZETŐ, CEO, LUXURY SPECIALIST   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT      
PANORÁMÁS balatoni kastély eladó!
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   Eladó egy páratlan szépségű, háromszintes, 1470 nm-es kastély a Balaton északi partján, 10 050 nm-es, gondosan karbantartott területen. Az ingatlan különlegessége a lélegzetelállító, örök balatoni panoráma, amely minden évszakban lenyűgöző látványt nyújt. A Balaton mindössze pár perc sétával elérhető, így a tó közelsége tovább növeli az ingatlan vonzerejét.   A kastély jelenleg vendégfogadásra van berendezkedve, de privát rezidenciaként is tökéletesen megfelel. Az épületben összesen 5 tágas apartman és 8 kényelmes szoba található, amelyek mindegyike elegáns berendezéssel és kiváló minőségű anyagokkal lett kialakítva.   Az ingatlanhoz tartozik egy 30 fő befogadására alkalmas étterem, amely teljesen felszerelt konyhával és funkcionális kiszolgáló helyiségekkel rendelkezik, beleértve a raktárakat is.   A kastélyhoz egy gondozott, bekerített és parkosított kert tartozik, amely öntözőrendszerrel van ellátva. A kertben egy gyönyörű kültéri medence is helyet kapott, amely a nyári hónapokban kiváló lehetőséget nyújt a felfrissülésre. Az ingatlan fűtése gázkazánnal történik, a meleg vizet pedig napkollektor segítségével állítják elő, így az energiahatékonyság is biztosított.   A parkolás két garázsban megoldott, valamint zárt, őrzött parkoló is rendelkezésre áll, amely biztonságos helyet nyújt a gépjárművek számára. A közelben sétatávolságra találhatók kellemes hangulatú éttermek, ahol a helyi és nemzetközi konyha finomságait élvezhetik a látogatók.   Ez a lenyűgöző kastélyszálló egy hektáros dombos területen helyezkedik el, erdők és szőlőültetvények ölelésében. A kastély lakosztályainak ablakain kitekintve, szemet gyönyörködtető panoráma tárul elénk, ami minden itt töltött pillanatot különlegessé tesz. A vendégek számos szabadidős tevékenységet élvezhetnek, mint például vitorlázás, lovaglás és teniszezés, miközben a pihenést a parkban található medence teszi teljessé.   Az ingatlan megtekintéséhez kérjük, foglaljon időpontot, és győződjön meg személyesen is ennek a különleges kastélynak a páratlan szépségéről és luxusáról. Ne hagyja ki ezt a kivételes lehetőséget, hogy Ön is részesévé váljon ennek az exkluzív életstílusnak a Balaton északi partján.   Ára: 2 500 000 Euró   Amennyiben a hirdetés felkeltette érdeklődését, hívását szeretettel várom!   Dr. Vincellér Zsuzsa +36 30 815 2510 [email protected]
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   XII. kerületben, a MOM park szomszédságában, a fákkal övezett, egy irányú KISS JÁNOS ALTÁBORNAGY utcában, a múlt század elején épült, felújított homlokzatú polgári társasház első emeletén, UTCÁRA és KERTRE néző, lakberendező által tervezett, reprezentatív terekkel rendelkező, ÚJSZERŰ, amerikai konyhás nappali-étkező + három különálló hálószobás, 2 fürdőszobás (háztartási helyiség funkcióval), dolgozós, belső intim fedett udvarral rendelkező 102+3nm-es (tulajdoni lapon 97 nm-es), 3 irányba tájolt, nyugodt, rendkívül tágas elegáns lakás eladó, rengeteg beépített tárolóbútorral és kényelmi funkciókkal. A LAKÁSRÓL A lakás azonnal költözhető és élvezhető, TÖKÉLETES állapotban van, lakberendezői tervek alapján IGÉNYESEN berendezett, kivitelezett és felújított: vadonatúj, rengeteg tárolóhellyel ellátott konyhabútor, beépített prémium minőségű pezsgő színű konyhagépekkel (légkeveréses sütő, indukciós főzőlap, mikrohullámú sütő, kivezetett páraelszívó, beépített mosogatógép, beépített hűtő) áll az új tulajdonos rendelkezésére. Az egyik megújult ablakos fürdőszoba zuhanyzós, wc-vel ellátott, rejtett háztartási helyiség funkcióval (a mennyezetig érő tárolóbútorban helyet kapott egy nagy méretű mosogató, a mosógép helye, és az összes háztartási eszköz tárolása is biztosított). A másik, szintén ablakos fürdőszobában kád és dupla mosdó segíti a reggeli készülődést. Ebben a fürdőszobában található a kíváncsi tekintetek elől elrejtve a belső melegvíztárolóval felszerelt kazán, így állandó vízhőmérséklet fokozza a kényelmet. Az új csaptelepek is termosztátosak. A hidegburkolattal készült helyiségekben a kellemes melegről PADLÓFŰTÉS gondoskodik, míg a TÖLGYFA parkettával burkolt szobákban radiátor található. A víz- és villanyhálózat is felújított. Egyéb extrák: -A lakás helyiségei hűtő-fűtő KLÍMÁKKAL rendelkeznek. -A kiépített RIASZTÓrendszer gondoskodik a biztonságról. -Az ablakok 3 rétegű, HŐSZIGETELT FA nyílászárók, távirányítós, elektromos alumínium redőnnyel és szúnyoghálóval. -A vadonatúj beltéri fa polgári ajtók és ajtóbélések illeszkednek a lakás klasszikus stílusához. -A hálószobák mindegyikében és az előszobában mennyezetig érő hatalmas gardróbok rejtik el az itt lakók személyes tárgyait. -A szomszéd lakás felé szigeteltek a falak. Itt valóban minden készen áll arra, hogy az új lakó azonnal birtokba vehesse és az ÁLMAIBAN SZEREPLŐ OTTHONÁRA leljen vagy a BEFEKTETÉSének tökéletes ingatlanát megtalálja! A lakás elosztása kivételes: hatalmas fogadótérbe lépvén találjuk az előszoba funkciót mennyezetig érő gardróbszekrénnyel. Ebből a térből nyílnak a további helyiségek, és itt kapott helyet a külön dolgozórész is. Innen tudjuk megközelíteni a belső, fedett kis intim teraszunkat, ami ideális beszélgetésre, meghitt vacsorák elfogyasztására, nyári esték nyugodt eltöltésére. A fogadótérből a reprezentatív, délkeleti fekvésű, fás utcára néző, tágas étkezős nappaliba jutunk, amely teret enged a kikapcsolódásnak és az összejöveteleknek is. A hidegebb estéken a bioethanol kandalló melegére is számíthatunk amellett, hogy a valódi tűz látványában is gyönyörködhetünk. A három hálószoba három külön egységet alkot. A nappaliból közelíthető meg az elegáns főhálószoba, ami szintén a hangulatos, zöld utcára néz, így megnyugtató oázisként pompás pihenést biztosít. A fogadótérből nyíló másik két hálószoba a belső, nyugodt kertre néz. Ezek kiválóan megfelelnek második hálószobának, gyerekszobának, dolgozószobának, vagy akár vendégszobának is. Kedvezőek a lakás FENNTARTÁSI KÖLTSÉGEI: a közös költség: 25.000 Ft. A víz-, gáz- és a villanyfogyasztás egyedi mérés alapján kerül fizetésre. A TÁRSASHÁZRÓL A lakás egy csendes, nyugodt, pénzügyileg is rendezett, folyamatosan karbantartott, múlt század elején épült polgári társasházban található az első emeleten. A ház külső homlokzatát tavaly újították fel. A lakás bejárata előtt található belső kert a melegebb hónapokban zöld oázissá alakul át. A szeméttárolás az utcáról nyíló, külön tárolóhelyiségben megoldott. A házba belépve az előtérben új vezetékek kerültek behúzásra, a falak javítására és a ház előtérének felújítására a melegebb idő megérkezésével kerül sor. A KÖRNYÉKRŐL Nyugodt, fás utca és a szerethető belbudai miliő párosa ez a lokáció maximális kényelmet kínálva! A lakás kiemelten ellátott környékén az infrastruktúra páratlan, mely rendkívül vonzóvá teszi. A MOM PARK, a környező irodaházak, a MOM Sport, a MOM Kulturális Központ, a Gesztenyés kert és a Kongresszusi központ lépésekre található, valamint tömegközlekedése éjjel-nappal páratlan. A kirándulási és sportolási lehetőségek is karnyújtásnyira vannak.   C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY  
Ősfák ölelésében
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   Eladóvá vált Tahitótfalu egyik legszebb telkén lévő (helyszínrajzon) több épületegységből álló ingatlan. Telekméret: kb.10.000 nm, KNLI besorolású, 10% beépíthetőséggel.   Az épületek egy része az 1930-as, 50-es és 70-es években épült.   Az ingatlanon található: -  100 nm vendégház (2 háló; 1 kádas fürdő WC-vel és mosókonyhával; 1 zuhanyzós fürdő WC-vel, előszoba, konyha-nappali; terasz) - felújított főépület 500 nm (Lakószint: konyha, ebédlő-társalgó, nappali-hall, kamra, office, lépcsőház, folyosó, powderroom, hálószoba, fürdőszoba káddal és zuhannyal, open concept lakosztály hálóval, fürdővel káddal és zuhannyal valamint bidés WC-vel és garderobe-bal, 2 terasz, Alagsor: garázs, csizmaszoba, folyosó, mosókonyha, mosdó – zuhany – bidés WC, appartament konyhával, hálófülkével, fürdőszoba káddal és WC-vel, amennyiben igény van rá, teljesen bútorozva) - 4 db faház 85 nm (téliesítendő) - 1 db kőház 50 nm – felújítandó -valamint még 2 db a térképen jelölt épület   A 2022-ben felújított főépület kívül-belül megújult, melyet luxus színvonalú, elegáns kastély stílusában újítottak fel (a többi épület  vagy részben van felújítva, vagy felújításra vár - így az épületek egy részét még át is lehet helyezni, attól függően, hogy mire akarják használni).  Gránitburkolatok, stukkók, működő klasszikus kandalló, intim  férfi - női lakosztály hálóval és  igényes fürdőszobákkal, gardróbbal, dolgozó, tágas, jól felszerelt konyha, tágas, teraszos reggeliző résszel, ebédlő a szalonnal szemet gyönyörködtető berendezéssel, igényes burkolatokkal.    Fűtése: elektromos padlófűtés, napelem kivitelezése folyamatban, így az ingatlanok rezsi költsége minimális lesz.    Alul személyzeti lakás amerikai konyhás nappalival, fürdőszoba-WC-vel.    Kert felől a csizmaszobán keresztül juthatunk a házba, a ház főbejárata előtt  nagy teraszok találhatók.    A  garázs egyállásos, de a kertben rengeteg autó parkolhat és több garázs is kialakítható..   A terület beépíthetősége 10%, de nem lehet felparcellázni, lakóparkot nem lehet rá építeni. Minimum 10.000 nm-nek egyben kell lennie. A területen 2.000 nm-en Natura 2000-es szabályozás alatt van.   A Pilisi Parkerdő határán van a terület, vaddisznó, őz, róka, süni a  környező Parkerdő gyakori vendége.   A kovácsoltvas kapun bejutva egy varázslatos kertbe érkezünk. Az ősfás telken több szelídgesztenyefa is van.    A telken több régi szobor van.   A bútorzat egy része is megvásárolható.    A terület bővíthető, telkek és egy felújítandó épület telekkel még hozzá vásárolható (így a terület 15.500 nm lehet akár)   Kizárólag komoly szándékú vevőket várunk.   Amennyiben érdekli az ingatlan, kérem, jelentkezzen nálam.   ÜDVÖZLETTEL: DR VINCELLÉR ZSUZSA ÜGYVEZETŐ, CEO, LUXURY SPECIALIST +3630-815-2510 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT WWW.CITYCARTEL.HU
Természet közeli építési telek eladó Bölcskén!
                                                            C I T Y C A R T E L                                          INTERNATIONAL REAL ESTATE AGENCY                                                                     bemutatja:   Egyedülálló lehetőséget kínálunk építkezni kívánó fiataloknak a csendes, hangulatos Duna-parti településen. A község centrumától kissé távolabb, csendes, természet közeli környezetben, akácerdő árnyékában kínálunk eladásra, egy 500 nm területű építési telket. A terület megközelíthetősége kiváló, a közművek az utcában megtalálhatók, mindössze 50 méternyire a telektől. A nagyobb méretű kertből leválasztott területen jelenleg gondozott, termő gyümölcsfák és szőlőtőkék állnak, melyek a majdani új tulajdonos kertjét is ékesíthetik. Ajánljuk a területet mindazoknak, akik csendes, biztonságos környezetben tervezik felépíteni barátságos családi fészküket, s a természettel összhangban szeretnék élni mindennapjaikat.   Irányár: 1,49 M.Ft.   Irodánk teljes körű szolgáltatást nyújt Ügyfelei részére az eladó ingatlan forgalmi értékének meghatározásától, az ingyenes hirdetéseken és személyes bemutatáson keresztül, az energetikai tanúsítvány elkészítéséig és az adásvételi szerződés megszervezéséig.                                                                                        ÜDVÖZLETTEL:                                                                                  VIZLER JÓZSEF                                                            INGATLANSZAKÉRTŐ - REALTY SPECIALIST                                                                                  +36 30-815-2529                                                                   [email protected]                                                                              CITY CARTEL BUDA KFT.                                                             CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT.                                                                    1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54.                                                               BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT                                                                         DUNAFÖLDVÁR, BÉKE TÉR 7.
A CITY CARTEL INGATLANIRODA eladásra kínál Siófok kertvárosi részén, egy új építésű,  társasházban található, 2 földszinti és 2 emeleti 1+1 szobás téglalakásokat.A lakáshoz egy 4 nm-es tároló is tartozik ,ami benne foglaltatik a vételárba .   A földszinti lakás nettó 46 nm-es alapterületű, terasz- és kizárólagos kertkapcsolattal, míg az emeleti lakás nettó 38 nm-es és erkélykapcsolattal rendelkeznek.    A lakásokban egy hybrid megoldást alkalmaznak ,egy részről gáz cirkó fűtés biztosítja az otthon melegét padlófűtéses hőleadással, másrészről levegő-levegő hőszivattyús hűtés-fűtés is szolgálja a lakás kényelmét. Az épületre 5 kWp-os napelemrendszer kerül kiépítésre.   A minőségben, kialakításban egyedi igények is érvényesíthetőek - az építkezés fázisainak figyelembevételével - előzetes egyeztetés esetén! Hideg- és meleg burkolatok 8000 Ft/nm-ig, szaniterek értéegyeztetéssel egyedileg választhatók.    Mindegyik lakáshoz felszíni parkolóhely is tartozik, amelyek a vételára 5 000 000 Ft és kötelezően megvásárolandóak.   2024. decembereben átadásra kerülő lakások kiválóan megfelelnek állandó lakhatásra, vagy akár nyaralónak is. A centrum, illetve a Balaton-part is 15 perc kényelmes sétával elérhető.   A kivitelező a környék építőiparának több évtizede szerves résztvevője, Siófokon is számos referenciával rendelkező vállalkozás. A kivitelezés már elkezdödőtt, az építkezés folyamatban van.   Remélem felkeltettem érdeklődését. NÁLAM ÖN AZ ELSŐ, további információkért hívjon vagy írjon bátran a hét minden napján, akár hétvégén is!   Irodáink: 8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276. 
A CITY CARTEL INGATLANIRODA eladásra kínál Siófok kertvárosi részén, egy új építésű,  társasházban található, 2 földszinti és 2 emeleti 1+1 szobás téglalakásokat.A lakáshoz egy 4 nm-es tároló is tartozik ,ami benne foglaltatik a vételárba .   A földszinti lakás nettó 46 nm-es alapterületű, terasz- és kizárólagos kertkapcsolattal, míg az emeleti lakás nettó 38 nm-es és erkélykapcsolattal rendelkeznek.    A lakásokban egy hybrid megoldást alkalmaznak ,egy részről gáz cirkó fűtés biztosítja az otthon melegét padlófűtéses hőleadással, másrészről levegő-levegő hőszivattyús hűtés-fűtés is szolgálja a lakás kényelmét. Az épületre 5 kWp-os napelemrendszer kerül kiépítésre.   A minőségben, kialakításban egyedi igények is érvényesíthetőek - az építkezés fázisainak figyelembevételével - előzetes egyeztetés esetén! Hideg- és meleg burkolatok 8000 Ft/nm-ig, szaniterek értéegyeztetéssel egyedileg választhatók.    Mindegyik lakáshoz felszíni parkolóhely is tartozik, amelyek a vételára 5 000 000 Ft és kötelezően megvásárolandóak.   2024.decembereben átadásra kerülő lakások kiválóan megfelelnek állandó lakhatásra, vagy akár nyaralónak is. A centrum, illetve a Balaton-part is 15 perc kényelmes sétával elérhető.   A kivitelező a környék építőiparának több évtizede szerves résztvevője, Siófokon is számos referenciával rendelkező vállalkozás. A kivitelezés már elkezdödőtt, az építkezés folyamatban van.   Remélem felkeltettem érdeklődését. NÁLAM ÖN AZ ELSŐ, további információkért hívjon vagy írjon bátran a hét minden napján, akár hétvégén is!   Irodáink: 8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276. 
A CITY CARTEL INGATLANIRODA eladásra kínál Siófok kertvárosi részén, egy új építésű,  társasházban található, 2 földszinti és 2 emeleti 1+1 szobás téglalakásokat.A lakáshoz egy 4 nm-es tároló is tartozik ,ami benne foglaltatik a vételárba .   A földszinti lakás nettó 46 nm-es alapterületű, terasz- és kizárólagos kertkapcsolattal, míg az emeleti lakás nettó 38 nm-es és erkélykapcsolattal rendelkeznek.    A lakásokban egy hybrid megoldást alkalmaznak ,amely egy részről gáz cirkó fűtés biztosítja az otthon melegét padlófűtéses hőleadással, másrészről levegő-levegő hőszivattyús hűtés-fűtés is szolgálja a lakás kényelmét. Az épületre 5 kWp-os napelemrendszer kerül kiépítésre.   A minőségben, kialakításban egyedi igények is érvényesíthetőek - az építkezés fázisainak figyelembevételével - előzetes egyeztetés esetén! Hideg- és meleg burkolatok 8000 Ft/nm-ig, szaniterek értéegyeztetéssel egyedileg választhatók.    Mindegyik lakáshoz felszíni parkolóhely is tartozik, amelyek a vételára 5 000 000 Ft és kötelezően megvásárolandóak.   2024.decembereben átadásra kerülő lakások kiválóan megfelelnek állandó lakhatásra, vagy akár nyaralónak is. A centrum, illetve a Balaton-part is 15 perc kényelmes sétával elérhető.   A kivitelező a környék építőiparának több évtizede szerves résztvevője, Siófokon is számos referenciával rendelkező vállalkozás. A kivitelezés már elkezdödőtt, az építkezés folyamatban van.   Remélem felkeltettem érdeklődését. NÁLAM ÖN AZ ELSŐ, további információkért hívjon vagy írjon bátran a hét minden napján, akár hétvégén is!   Irodáink: 8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276. 
Új építésű családi ház Látrányban eladó!
A City Cartel ingatlaniroda eladásra kínál Látrány új parcellázású részén, egy új építésű, földszintes, cseréptetős, téglaépítésű, 138 m2-es alapterületű családi házat, 1500 m2-es telekkel.   Az ingatlan felosztása a következő: egy előtér, egy közlekedő, három hálószoba, egy kádas és zuhanyzós fürdőszoba WC-vel, egy kamra, egy amerikai konyhás nappali, egy kazánház és egy fedett terasz kerül benne kialakításra.   Közművek közül a gáz kivételével minden bekötésre kerül, tehát a víz, a villany és a csatorna. Klímás fűtő-hűtő rendszer gondoskodik majd a kellemes hőmérsékletről télen, nyáron.   Az ár a jelenlegi állapotot foglalja magába, természetesen a kivitelező kulcsra készen is át tudja adni, annak az ára 64.900.000 Ft.   Kulcsrakész állapotban a hideg és meleg burkolatok 4000 Ft/m2-ig egyénileg választhatók, ami természetesen az árban benne van.   Kiváló választás lehet azoknak, akik nem akarnak az építkezéssel járó feladatokkal foglalkozni, valamint nagyobb családosoknak is remek választás lehet. Falusi CSOK, CSOK igénybe vehető.   Ha a hirdetésem felkeltette az érdeklődését, keressen bizalommal!   További kérdések esetén állok rendelkezésére! Megtekinteni a hét bármely napján lehetséges!   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.   Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!
Örökpanorámás Luxus Ikervilla Eladó
C I T Y C Λ R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   Örökpanorámás Luxus Ikervilla mindkét fele Eladó, találja meg álmai otthonát a festői Szentendrén.   Szentendrén eladó modern stílusú 3 szintes ikervilla mindkét fele. Az ikerfelenként 289 nm hasznos alapterületet kínáló luxus ingatlan összesen 1500 nm-es területen fekszik, mely elhelyezkedésének köszönhetően garantálja a Dunára néző örökpanorámát, a nyugalmat és a teljes intimitást.   Az elektromos autó töltővel is felszerelt 2 x kétállásos garázs-szint felett két szinten helyezkedik el az élettér. A nappali-étkező-konyha és az egybenyitható 45 nm-es DK-i tájolású Dunára néző terasz valamint a közvetlen kertkapcsolat, a maximális kényelem luxus érzetét kínálják. Továbbá ikerfelenként 4 hálószoba, 3 fürdőszoba, dolgozó/vendégszoba és fitness/wellness helyiség kerül kialakításra. A hatalmas üvegfelületeknek köszönhetően az ingatlan benapozása páratlan, az árnyékolásról motoros mozgatású zsaluzia gondoskodik.   A kiemelkedő AA+ energiahatékonyság érdekében, az ingatlan H-tarifával működtethető hőszivattyús fűtési-hűtési rendszerrel, hővisszanyerő szellőztetéssel és napelemes rendszer előkészítésével kerül kivitelezésre.   Az ikervilla autóval és tömegközlekedéssel egyaránt megközelíthető; bevásárlási lehetőség egy karnyújtásnyira, gyermekeknek bölcsöde, óvoda, iskola könnyen elérhető.   Az átadás időpontja: Megállapodást követő 6 hónapon belül.   Ár: 718,000,000 ft     ÜDVÖZLETTEL: Farkas István INGATLANSZAKÉRTŐ - REALTY SPECIALIST +3630-815-2503 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
Örökpanorámás Luxus Ikervilla Eladó
C I T Y C Λ R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   Örökpanorámás Luxus Ikervilla-fél Eladó, találja meg álmai otthonát a festői Szentendrén.   Szentendrén eladó modern stílusú 3 szintes ikervilla. A 289 nm hasznos alapterületet kínáló luxus ingatlan 750 nm-es területen fekszik, mely elhelyezkedésének köszönhetően garantálja a Dunára néző örökpanorámát, a nyugalmat és a teljes intimitást.   Az elektromos autó töltővel is felszerelt kétállásos garázs-szint felett két szinten helyezkedik el az élettér. A nappali-étkező-konyha és az egybenyitható 45nm-es DK-i tájolású Dunára néző terasz valamint a közvetlen kertkapcsolat, a maximális kényelem luxus érzetét kínálják. Továbbá 4 hálószoba, 3 fürdőszoba, dolgozó/vendégszoba és fitness/wellness helyiség kerül kialakításra. A hatalmas üvegfelületeknek köszönhetően az ingatlan benapozása páratlan, az árnyékolásról motoros mozgatású zsaluzia gondoskodik.   A kiemelkedő AA+ energiahatékonyság érdekében, az ingatlan H-tarifával működtethető hőszivattyús fűtési-hűtési rendszerrel, hővisszanyerő szellőztetéssel és napelemes rendszer előkészítésével kerül kivitelezésre.   Az ikervilla autóval és tömegközlekedéssel egyaránt megközelíthető; bevásárlási lehetőség egy karnyújtásnyira, gyermekeknek bölcsöde, óvoda, iskola könnyen elérhető.   Az átadás időpontja: Megállapodást követő 6 hónapon belül   Ár: 359,000,000 ft     ÜDVÖZLETTEL: Farkas István INGATLANSZAKÉRTŐ - REALTY SPECIALIST +3630-815-2503 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
Panziónak vagy öt lakásnak kialakítható családi ház!
    CITYCARTEL INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   A Budapesttel egybeépült Gyálon, Pesti úthoz közel, 640 nm-es önálló telken, két szintes, 192 nm-es alaptarülettel rendelkező, bruttó 350 nm-es szigetelt, klímás családi ház céggel együtt eladó.   A ház jól megépített, műanyag nyílászárókkal, három klímával felszerelt. Mindkét szinten nagy, alakítható helyiségek, akár öt lakás is kialakítható. A földszinten a középen elhelyezkedő előtérből nyílnak a lakásnak is leválasztható helyiségek. Balra zuhanyzós fürdő, kazánhelyiség, és jelenleg négy szoba. A konyha kialakításával ez is külön lakássá alakítható. A másik oldalon lévő 71 nm-es rész volt a műhely szintén nagy ablakokkal, és a hátsó régebben pihenőnek használt 20 nm-es helyiség felől egy ajtó beépítésével két kis lakássá szétválasztható.   Az emeletre külső feljárón juthatunk. Az utca felöli rész egy szépen berendezett, nagy 39 nm-es amerikai konyhás nappali, egy 14 nm-es háló, közlekedő és a 8 nm-es zuhanyzós fürdő található. Vele szemben is egy 71 nm-es, két helyiséges jelenleg nem használt rész, ami szintén tágas lakássá alakítható. Hat nagy tetőtéri ablak és a hátsó szobán a többszárnyú ablak egész nap világossá teszi ezt az oldalt is.   Az ingatlan mögött garázs, de az udvarra több, akár öt autó is beállhat.  A villanyóra a cég nevén, de 2025-ig van szerződés. Fogyasztás szerint jelenleg csak 8 ezer Ft rendszerhasználati díjat kell fizetni és a gázfűtés is nagyon kedvező. A házban ipari áram is bevezetve.     Mivel egy kész ingatlant kell átalakítani, jó lehetőség azoknak is, akik most nem szívesen kezdenek építkezésbe. Vagy lakásoknak vagy panziónak vagy munkásszállónak is alkalmas. Aki cégnek keres megfelelő ingatlant, a nagy helyiségek szintén alkalmassá teszik egy vállalkozás működtetésére. Az M5, M0-ás autóval tíz percre, de a Budapest felé közlekedő kék busz megállója is csak öt percre található, a metró fél óra alatt elérhető.   Az ingatlan céggel együtt eladó! Tartozásmentes, rendezett, ÁFA mentes!   Irányár: 180 000 000 Ft     ÜDVÖZLETTEL: ÉRMELLÉKI ZSÓKA INGATLANSZAKÉRTŐ - REALTY SPECIALIST +3630-815-2508 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
Irodaház Budaörs kiváló helyén!
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:    Budaörs forgalmas, közkedvelt részén, Budapesthez közel, kiváló lokáción eladó magas minőségű, nagy utcai üvegportálos, intelligens épületautomatizálási rendszerrel ellátott, új építésű, 821 nm-es utcafronti A kategóriás irodaház, nagy eladó-bemutató térrel, garázsokkal, parkolókkal eladó.  Az épület 3 szintes: nagy üvegportálos földszint, emelet, tetőtér elosztású.  (A ház részben magastetős, részben lapostetős.) Kiválóan alkalmas cégközpontnak, irodaháznak, áruháznak, ügyfélfogadó tevékenységre, egészségügyi és oktatási intézménynek, bemutatóteremnek raktárral, vendéglátó egységnek (kávézónak, cukrászdának, étteremnek) gépjármű szalonnak,sportközpontnak, orvosi rendelőnek stb.  Az ingatlan egyben, vagy külön-külön egységenként is hasznosítható. A vevő most még beleszólhat a tevékenységének megfelelő kialakításba. A földszinten a teljes épületegyüttes gépkocsi bejárata, az egyes épületek gyalogos bejáratai, a főépületet kiszolgáló garázsok, illetve 1 db bemutatótér-üzlet vagy bolt (földszinti egység) kapott helyet a funkcióból adódó szociális helyiségekkel. A földszinti egység alkalmas lehet bemutatóterem, egészségügyi rendelő, vendéglátó egység (kávézó, vendéglő, stb.) kialakítására. Alapszerelvényezés előkészítve. Az emeleteken további 2-2 egy légterű irodahelyiség került kialakításra, a szükséges kiegészítő és szociális helyiségekkel, azonban a sok ablakos kialakításnak köszönhetően a terület könnyen alakítható. A magas minőségben épült épület az előírt hőtechnikai szabályoknak megfelelő hőszigetelő rendszerrel készült (15 cm grafitos hőszigetelés). Az épület külső nyílászárói antracit színű hőhídmentes aluminium szerkezetek 3 rétegű hőszigeteléssel, a tetőtéri  ablakok műanyag profilrendszerrel, többrétegű hőszigeteléssel készültek. Elektromosság: a földszinten 1 kör, az emeleten, tetőszinten 2-2 önálló egység. Bérlők esetén külön mérhetően. Fűtés: korszerű hőszivattyús rendszerrel (3 db Daikin) központilag kerül előállításra, fan-coil hőleadókkal, egyénileg szabályozható termosztáttal, a közös területek hőigényét padlófűtési rendszer fedezi.  (Zárt gázcsonk van az épületben, de nincs rá szükség.) A hűtés-fűtés energiafogyasztása irodánként önállóan mérhető rádiófrekvenciás távleolvasásos rendszer segítségével. Korszerű és magas szintű beléptető és biztonsági rendszer, mobiltelefonnal vezérelhető fő- és irodabejárat beléptetési pontok TMRW Office App alkalmazással, a bejáratokat és a parkoló területét kamerák is felügyelik. A telken (használati megállapodással) hátul lakóépület, elől irodaház van. Belső parkoló 8 db van, zárt parkoló 3 db van (raktárnak is használhatók). Vendégek részére parkolás az épület előtt megoldott. A központi elhelyezkedésnek köszönhetően az épület könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel vagy gépjárművel, elektromos autók részére töltőállomás került kiépítésre. . Az épület elé is ki lehet alakítani parkolókat (bár ez nem lehet kizárólag saját). Az udvarba nagyobb szállító jármű be tud jönni. Méretek: 821 nm hasznos terület, Földszint:191,71 nm Első szint: 288.67nm Legfelső szint: 284,nm Fedett parkoló 56.6 nm ebből:    Eladótér:                107 nm               Iroda:                     480 nm               Raktár:                  118,5 nm               Közös helyiségek: 115,5 nm   Buszmegálló 2 perc séta, óvoda, iskola, játszótér, üzletek gyalog is elérhetők     Amennyiben érdekli az ingatlan, örömmel segítek Önnek.   Kérem jelentkezzen az alábbi elérhetőségeken:   ÜDVÖZLETTEL: DR VINCELLÉR ZSUZSA ÜGYVEZETŐ, CEO, LUXURY SPECIALIST +3630-815-2510 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   Exkluzív villa Budapest II. kerületében, lenyűgöző panorámával Budapest egyik legpatinásabb, zöldövezeti részén, 2054 nm-es ősfás, parkosított telken kínálunk eladásra egy impozáns, 1996-ban épült villaépületet. A négy szintes, 913 nm alapterületű ingatlan páratlan eleganciát és kényelmet kínál, délnyugati tájolásának köszönhetően egész nap természetes fényben fürdik, miközben csodálatos panorámát nyújt a környező hegyekre.   Az ingatlan jellemzői Telek mérete: 2054 nm, gondozott, parkosított kerttel Alapterület: 913 nm, 4 szinten Tájolás: Délnyugati, világos és napfényes terek Medence: Fűthető kültéri úszómedence Parkolás: 5-6 gépkocsi számára alkalmas teremgarázs, valamint további parkolási lehetőség az épület előtt   Elrendezés Alagsor: 5-6 autó számára kialakított garázs, tárolók Szabadidős szint: Edzőterem, infra- és finn szauna, billiárdterem, szoba, fürdőszoba, mosókonyha, tárolók Földszint: Tágas, teraszkapcsolatos nappali, elegáns étkező, teljesen felszerelt konyha, kamra, fürdőszoba, gardrób Emelet: 5 hálószoba, fürdőszoba, moziszobának is alkalmas helyiség   Sokoldalú felhasználási lehetőségek Ez a különleges ingatlan kiváló választás lehet nagyköveti rezidenciának, exkluzív irodaháznak, cégközpontnak vagy több generációs családi villának.   Ne hagyja ki ezt a páratlan lehetőséget! További információért és megtekintésért keressen bizalommal! Irodánk hétvégén is elérhető.    
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:    Törökbálinton, Tükörhegyen örökpanorámás, kétszintes 383nm-es, medencés családi ház, 3 állású garázzsal 2866nm-es gyönyörűen parkosított telken eladó! Az ingatlan Törökbálint közkedvelt kertvárosi részén, Tükörhegyen helyezkedik el, az 2866nm-es telken található ház 2004-ben épült, az akkori kor igényeit teljes mértékben kielégítő műszaki megoldásokkal, melyek sokaságát, illetve az építési folyamatok dokumentációját érdeklődés esetén maradéktalanul Önök elé tárjuk egy személyes megtekintés alkalmával. A házban két szinten 7 szoba, 3 fürdőszoba, tágas, konyhaszigetes, az étkezővel egybenyitott konyha van kialakítva, ezeken kívül még számtalan helyiség és pince is megtalálható. Az ingatlan bárki számára tökéletes otthon lehet, a benne rejlő lehetőségek tárháza szinte kimeríthetetlen. A hatalmas teraszokról, nappaliból örök panorámás kilátás nyílik a Biatorbágyi dombságra, illetve a gyönyörű hosszú évek óta gondozott kertre, ahol helyet kapott egy 8m x 4m-es medence, melyben a naplementét és a pazar kilátást élvezve fürdőzhet is az új tulajdonosa. A kert részét képezi egy autentikusan kialakított grillterasz is a jacuzzi szomszédságában. Műszaki adatok: Az ingatlan fűtése, padlófűtés illetve radiátorral, gázkazánnal biztosított. valamint klimatizált. Mozgásérzékelős riasztórendszerrel ellátott. Ház nm: 262m2 Földszinti teraszok: 74 m2 Emeleti teraszok: 47 m2 Garázs nm: 60 m2 Környék: A környékre jellemző a kiváló infrastruktúra, magas színvonalú luxus életérzés, bevásárlási lehetőségek sokasága adja a napi életvitelhez szükséges kényelmet és nem utolsó sorban csendes, zöld, kertvárosi környezet öleli körbe az ingatlant. Ajánlás: Amennyiben szeretne egy igazán egyedi kialakítású ingatlant és nem utolsó sorban befektetésnek is ideális.   Ár: 450.000.000 Ft     ÜDVÖZLETTEL:   Szegedi Zsófia   INGATLANSPECIALISTA +36 30-815-2506 [email protected]       CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
«
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
»